Aktuális
Dr. Radoszáv Miklós kitüntetése | Dr. Radoszáv Miklós kitüntetése |
|
|
![]() 2010. június 30-án Szabó Máté Dr. Radoszáv Miklóst, a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat általános igazgatóhelyettesét a magyar ombudsmanok által 2007-ben alapított Justitia Regnorum Fundamentum-díjjal tüntette ki. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a díjazottat méltatva elmondta: Radoszáv Miklós a magyar gyermekvédelem egyik klasszikus képviselője, egyéb szakmai tevékenységei mellett rész vett a legkülönbözőbb, a szakterületet érintő törvények előkészítési munkájában és a végrehajtási rendeletek megalkotásában. Radoszáv Miklós több felsőfokú oktatási intézményben tanít - jegyezte meg Szabó Máté.
Mint rámutatott, Radoszáv Miklós nevéhez fűződik egy fontos civil kezdeményezés, a Gyermekparlament.
Radoszáv Miklós az elismerés átvétele után azt mondta, hogy rendkívüli módon meglepte a kitüntetés, azt a magyar gyermekvédelem nevében vette át.
Jó úton haladunk, hogy a gyermekek jogtudatosabbak legyenek, ki merjenek állni önmagukért és fel merjék vállalni gyerekségüket - fogalmazott. A gyermek nem egy kicsinyített felnőtt, hanem vannak speciális érdekei és jogai - jegyezte meg.
„Történet hangszerelve” címmel Dr. Radoszáv Miklóssal a Kossuth Rádióban elhangzott beszélgetés meghallgatható ITT.
|
![]() |
Kapcsolat | Honlaptérkép | Adatvédelem | Hírlevél | Webmail Budapest Főváros Önkormányzatának Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálata 1081 Budapest, Alföldi u. 9-13. | Tel.: 06-1-3232-900 | tegyesz@tegyesz.hu |