Gyermekvédelmi Arcképcsarnok
Ajánlások:
 
dr. Katonáné dr. Pehr Erika ajánlása
Dr. Elkán György ajánlása
Domszky András ajánlása
 
A program célja, hogy elősegítse a hazai gyermek és ifjúságvédelem történeti múltjának kutatását, szellemi értékeinek megőrzését. Célja a korábbi évtizedek kiemelkedő gyermekvédelmi személyiségeinek szakmai életművét megörökítő interjúk, filmfelvételek készítése (ezek közül néhány megtekinthető média menüpontunk alatt ).
    A hazai gyermekvédelemben a második világháború utáni évtizedekben számos kiemelkedő képességű és nagy hatékonysággal rendelkező szakember működött. Tapasztalatok, hagyományok halmozódtak fel, így komoly jelentősége van a megörökítő munkának. A program keretében életmű interjúkat készítünk, de a már eltávozott nagy kisugárzású szakmaszervező egyéniségek életművét is felidézzük, a pályatársak emlékei segítségével.
    Tapasztalataink szerint az elmúlt fél évszázad dokumentálása hiányos, éppen ezért nem, vagy alig kutatható. Nem történt meg sem a korszakok, sem a történések feltárása, kevés a szakirodalom is.
    A Gyermekvédelmi Arcképcsarnok különleges program, mert az értékes történeti forrásanyag bemutatásán túlmutató módon, az interjúk szakmailag is hasznosíthatók.
    Ennek érdekében úgy tervezzük meg a programot, hogy az interjúk hozzáférhetőek, kutathatóak, nyilvánosságra hozhatóak legyenek a gyermekvédelmi szakma számára.
    A program különlegessége, hogy szakember készít interjút szakemberrel. A „Gyermekvédelmi Arcképcsarnok” munkálatait, a hazai gyermekvédelem elismert szakembereiből felkért kuratórium segíti. A kuratórium feladatai közé tartozik a szakmai irányítás ellenőrzés és az interjú alanyokra való javaslattevés is.
 
A program vezetője:
    Szendrey Sándorné
projektvezető