Konferencia Nyomtatás Email

"A gyermekvédelmi szakellátás fejlesztése Budapesten"
Fővárosi Gyermekvédelmi Konferencia, 2012 május 10.
Pesterzsébeti CSILI Művelődési Központ


A szociális továbbképzésekben K-05-006/2011 számon akkreditált.
Továbbképzési pont értéke: 5 pont


Részletes program LETÖLTHETŐ

Rendező: Budapest Főváros Önkormányzata
Szervező: Fővárosi Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálat
 
Budapest Főváros gyermekvédelmi ellátórendszere a hazai gyermekvédelem sajátos részét képezi. Az átlagosnál jobb feltételeknek köszönhetően az ellátórendszer itt jobban kiépült, mint a megyékben. A fővárosi hálózatról tudni kell azt is, hogy országos szükségleteket is kielégít. Nemcsak nagyszámú külföldi illetékességű kiskorúról gondoskodik, hanem a megyékben gondozott, de a fővárosban csellengő gyerekekről, valamint az utógondozói ellátást itt igénylőkről, vagy a hajléktalanná vált volt gondozott fiatal felnőttekről is.

A hazai gyermekvédelemnek a Gyermekvédelmi Törvény nyomán történt átalakítása során jelentős különbségek alakultak ki az ország 19 megyéjében és a fővárosban működő ellátórendszerek között az alapellátás tekintetében, illetve még ennél is  élesebb különbségek a szakellátás területén. (A főváros 23 kerületében azonnal kiépültek az alapellátó rendszer legfontosabb elemei – a családok és a gyermekek átmeneti otthonai kivételével –, történt mindez a megyékénél jobb anyagi, tárgyi és személyi működési feltételekkel. A gyámhatósági munka felépítése is eltér az országostól: 23 jegyzői gyámhatóság működik a 23 kerületi gyámhivatal mellett.)

A szakellátásban a Fővárosi Önkormányzat könnyebben tudta teljesíteni az ellátórendszer fenntartójának szerepét, mint a megyei önkormányzatok. A megyei önkormányzatok nem voltak  képesek a szükségleteknek megfelelő mértékben hozzájárulni saját forrásukból az ellátórendszer működési költségeihez,így a kormány 2012. január 1-én kénytelen volt  állami kezelésbe venni a korábban a megyék által fenntartott intézményeket. A Fővárosi Önkormányzat – követve a hatvan éves hagyományt – mindig kiemelt figyelmet fordított a gyermekvédelmi szakellátás kielégítő működési feltételeinek a biztosítására. A központi normatíva értékcsökkenését a fenntartó mindig kompenzálta. Ez egyben azt is jelenti, hogy kizárólag a fővárosi gyakorlat elemzése révén lehet megtudni, hogy – a szükségletek szerény, de elfogadható kielégítése esetén – mennyibe kerül a gyermekvédelmi szakellátás ma Magyarországon.

A fővárosban viszonylag jelentős, és növekvő arányú a civil közreműködés a gyermekvédelmi szakellátásban, részaránya közelíti a szakellátás 15 százalékát.

A fővárosi gyermekvédelem intézményei és szakemberei hagyományosan kiemelkedő szerepet játszanak a hazai gyermekvédelem szakmai fejlesztésében. A Fővárosi Közgyűlés által elhatározott új városfejlesztési koncepció készítése kiterjed a gyermek- és ifjúságvédelmi ellátórendszerre is. Ez egyúttal jó lehetőséget kínált arra, hogy mind a területen működő intézmények és szakemberek, mind a város vezetése végiggondolják: miben áll a gyermekvédelmi szakellátás sajátossága a fővárosban, kiemeljék annak feltétlenül megőrzendő értékeit, megfogalmazzák legfontosabb fővárosi feladatait és kijelöljék közép- és hosszú távú fejlesztésének irányait.

Mindezekre tekintettel, a Fővárosi Önkormányzat szakmai konferenciát rendez „A gyermekvédelmi szakellátás fejlesztése Budapesten” címmel 2012. május 10.-én a Fővárosi Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálat lebonyolításában a Pesterzsébeti Csili Művelődési Központban. A konferencia számba veszi a szakellátás fővárosi sajátosságait, valamint a szakellátási hálózat egészének és legfontosabb elemeinek fejlesztési szükségleteit. A konferenciára meghívást kapnak – a szakellátási intézmények és szervezetek munkatársai mellett – az alapellátásban, a gyámhivatalokban, a közoktatásban, az egészségügyben, a Rendőrségen  és másutt dolgozó, a gyermekvédelemben érintett önkormányzati és civil szakemberek is!

A konferencia részletes programja a munka-szekciókra épül. Fő feladatuk az, hogy megfogalmazzák az általuk vizsgált szakterület fővárosi sajátosságait és fejlesztési szükségleteit, szem előtt tartva Budapest fejlesztési igényeit. A konferencia eredményessége érdekében a kijelölt szekciók munkáját alapos előkészítő munka előzi meg a lebonyolító által kiválasztott szekcióvezetők és előkészítő teamek közreműködésével. A szekciók munkájának összegzését raportőrök segítik.

A szekciók témáinak meghatározásakor törekedtünk arra, hogy egy-egy szekció az ellátórendszer olyan egymással összefüggő részterületeit ölelje fel, amelyek lényeges fővárosi sajátosságokkal rendelkeznek. A konferencia résztvevőinek várható kb. 300 fős számára, valamint a szakellátás szerteágazó részterületeinek nagy számára tekintettel a következő munka-szekciókat hoztuk létre:
 
1. A gyermekvédelmi szakellátás fővárosi sajátosságai (kamaszkori beáramlás, nevelőszülő - gyermekotthon, befogadás, működtetés, elemzések) a számok tükrében;
szekcióvezető: Békés Zoltán (Fővárosi Módszertani Tegyesz), az előkészítő teamben részt vesz Oláh Jánosné (Fővárosi Módszertani Tegyesz) és Temesi Balázs (Fővárosi Módszertani Tegyesz Nyilvántartási és Informatikai Szolgálat osztályvezetője)

2. A szakellátás igénybevétele: jelzőrendszeri szerep és közreműködés;    
szekcióvezető (moderátor): Varga Bea gyermekvédelmi szakértő, az előkészítő teamben részt vesz: az alapellátásból Révész Magda, védőnők képviselője, a Mérei Intézetből Fótiné Németh Margit, a Rendőrségtől: Dr. Csendes László, Dr. Németh Zsolt (Rendőrtiszti Főiskola), Oláh László (BRFK Bűnmegelőzési osztály), Szabó András (Kapocs Ifjúsági Szolgálat), raportőr: Bede Nóra.

3. Befogadás a szakellátásba: a befogadó otthon;  
 
szekcióvezető: Lengyel Judit (Fővárosi Módszertani Tegyesz nevelési igazgatóhelyettese), az előkészítő team tagjai: Dorogi Éva (a Kmety u-i Csecsemőotthon vezetője), Hajduné Kálmán Margit (Fővárosi Módszertani Tegyesz, Szakértői Bizottság), a hatóság részéről Holló Mária (gyámhivatal-vezető), az alapellátásból Sótér Szilvia és Papp Krisztina, a Rendőrségtől: Topa Zoltán (BRFK Bűnmegelőzési osztály), Tóth Melinda, (Fővárosi Módszertani Tegyesz), raportőr: Oláh Attila.

4. Nevelőszülői ellátás (különös tekintettel a 3 év alatti korosztály ellátására);
szekcióvezető: Vida Zsuzsa (Fővárosi Módszertani Tegyesz Nevelőszülői Hálózatának vezetője), az előkészítésben részt vesz: Báló Ottília (Fészek Gyermekvédő Egyesület), Balázs Györgyné („Hazafelé” Nevelőszülői Szolgálat), Dr. Forrai Mária (Csecsemőket, Kisgyerekeket és Fogyatékosokat Befogadó Gyermekotthon), Hajduné Kálmán Margit (Fővárosi Módszertani Tegyesz, Szakértői Bizottság), Kocsis Beáta (Otthon Szociális Szolgáltató), raportőr: Kovács Szilvia.

5. Gyermek- és lakásotthoni gondozás (benne a speciális és utógondozói ellátás is);
szekcióvezető: Machács Mihály (a Bokréta Gyermekotthon igazgatója), az előkészítő teamben részt vesz: Riegler Mária (a Fővárosi Önkormányzat Utógondozó Otthonának igazgatója), Lánczos Eszter (a Zirzen Janka Gyermekotthon igazgatója) és Nagy Kálmán (a Pestújhelyi Gyermekotthon igazgatója), raportőr: Miklósi Balázs.

6. Különleges ellátás (többcélú, gyógypedagógiai intézmények);    
szekcióvezető: Sztaniszlavszky Márta (a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői Bizottság vezetője), az előkészítő teamben résztvevő igazgatók: Burján Lászlóné, (San Marco Óvoda, Ált. Isk., Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, EGYMI és Gyermek¬otthon), Dóka Rita, (Kossuth Lajos Gyermekotthon); Dr. Forrai Mária (Csecsemőket, Kisgyerekeket és Fogyatékosokat Befogadó Gyermekotthon), Keserűné Simonovics Aranka, (Éltes Mátyás EGYMI és Gyermekotthon), Kröpfl Mihályné (Pilisi Óvoda, Általános Iskola és Gyermekotthon) és Marton Tiborné, (Szent Miklós Általános Iskola és Gyermekotthon), raportőr: Janda Iván.
 
A konferencia nyitó plenáris ülése a szekciók számára  tájékoztatást ad a Fővárosi Önkormányzatnak a város egészét, valamint a gyermekvédelmet is magában foglaló  fejlesztési stratégiájáról, továbbá eligazítást ad a konferencia munkamódszeréről. Ezt követi a szekciók munkája, majd eredményeik összegezésére a délutáni plenáris ülésen kerül sor. Végül, a konferencia résztvevői tájékoztatást kapnak a szakminisztérium főosztályvezetőitől a tárca fejlesztési terveiről.

A konferencia a szakterület K-05-006/2011 számon akkreditált, 5 pontot érő rendezvénye a gyermekvédelmi szakemberek 2012. évi továbbképzési programjában. A továbbképzési kreditpontokat igénylő résztvevők számára a továbbképzésen való részvétel igazolása díjköteles (5 000.- Ft).
 
Letölthető dokumentumok:

Részletes program

Az előadások prezentációi: Csomós Miklós főpolgármester-helyettes levele

Molnár László igazgató levele
-----------------------------------------------------------------------------------------------

Archívum:
 

Bejelentkezés






Elfelejtette jelszavát?

Hírlevél






Eseménynaptár

<<  2017 November  >>
 Hé  Ke  Sz  Cs  Pé  Sz  Va 
    1  2  3  4  5
  6  7  8  9101112
13141516171819
20212223242526
27282930   

Partnereink


 

 

 

 

 

 

 

 

 



  Kapcsolat | Honlaptérkép | Adatvédelem | Hírlevél | Webmail

Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat
1081 Budapest, Alföldi u. 9-13. | Tel.: 06-1-3232-900 | tegyesz@tegyesz.hu